Ukrán parancsnok: hamarosan meg kell kezdeni a 18 évesek mozgósítását Ukrajnában

Ukrajna nem kerülheti el, hogy megkezdje a 18 évesek mozgósítását – jelentette ki Samil Krutkov, az Ukrán Fegyveres Erők 93. különálló gépesített dandárjának parancsnoka, írta a hirado.hu

Krutkov szerint a önkéntesek önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy feltartóztassák az orosz hadsereg előrenyomulását. Mint mondta, a 18 évesek mozgósításáról szóló döntés már régóta esedékes, a gyakorlat pedig azt mutatja, hogy az ilyen lépéseket mindig késve teszik meg az illetékesek.

„Sajnos szilárd meggyőződésem, hogy 18 éves kortól fogunk mozgósítani. Sajnos ez a realitás, amivel talán szembe kell néznünk. De valószínűleg, ahogy a gyakorlat mutatja, akkor fogjuk elkezdeni a mozgósítást, amikor már tegnap meg kellett volna tennünk” – jegyezte meg.

A parancsnok szerint az Ukrán Védelmi Erők valamennyi dandárja létszámhiánnyal küzd jelenleg. Elmondása szerint biztos abban, hogy a mozgósításnak szélesebb körűnek kell lennie, hogy az egységek időben megkapják a szükséges létszámot, és hogy megfelelően ki tudják képezni őket. „Mindenkinek problémája van: létszámhiány van. Ezért mindent meg kell tennünk, hogy a lehető legjobban megvédjük az embereket. Erre számos technikai eszköz és mód van. Időszerűbben kell pótolnunk a személyzetet. Hadd fogalmazzak így: 5 kiképzett és felkészült gyalogos jobb, mint 40 kiképzetlen. Erről meg vagyok győződve” – fogalmazott Krutkov (aki egyébként a maga 27 évével rendkívül fiatalon lett dandárparancsnok tavaly ősszel).

A dandárparancsnok úgy véli, hogy az ukrán hadsereg fő feladata az orosz megszállók további előrenyomulásának megakadályozása és az ukrán államiság megőrzése, nem pedig az 1991-es határokhoz való visszatérés.

„Ha úgy beszélünk a győzelemről, mint az 1991-es határokhoz való visszatérés, én a háború kezdetétől fogva azt mondom, hogy ez egy lehetetlen forgatókönyv. Nem tudom, ki találta ki ezeket a vicceket az 1991-es határokról” – mondta Samil Krutkov.