Magyar utalt a miniszterelnök hétfői szegedi látogatására is, melyet nem hirdettek meg, a fideszes politikusok oldalán elérhető képek alapján szűk körben találkozott szimpatizánsokkal.
A Tisza elnöke az élelmiszerinfláció mértékét vetette össze a miniszterelnök és Lázár János vagyonával, és azt kifogásolta, hogy a kormánytagok 2028-ra, 2029-re ígérgetnek fejlesztéseket és beruházásokat, mert akkor már „nem osztanak nekik lapot”.
Örömét fejezte ki, hogy több százezren szavaztak már a Tisza konzultációján, köztük fiatalok, 16 évesek is, akik szerinte pontosan tudják, hogy milyen országban szeretnének – vagy nem szeretnének – élni. És 90 évesek is, akik nem magukért, hanem az unokáik érdekében szólaltak fel.