Huszonötmilliós luxusterepjárót vetetett magának Kisvárda polgármestere, mert nehezen tud kiszállni a négyéves autójából

Még március végén jelentette ki Lázár János miniszter a kisvárdai utcafórumon: „A kullancsokat is ki kell söpörni, a poloskákat meg ideje volna lesöpörni magukról.”

„Nekem személyesen teljes egészében elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál. A Fidesz nevében azt várjuk el, hogy ezt minél hamarabb hagyják abba, mert ezzel szégyent hoznak az egész közösségünkre” – mondta március 27-én az építési és közlekedési miniszter Kisvárdán.

Leleszi Tibor polgármester két munkanappal később egy luxusterepjáró megvásárlását szavaztatta meg magának a testületi ülésen .

Lázár János miniszter beszéde után néhány nappal Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere azzal állt az önkormányzati képviselő-testület elé, hogy szüksége van egy új autóra – mondta el a Szabad Európának Horváth Attila független önkormányzati képviselő: „A polgármester azt mondta, hogy a négyéves Volkswagen Arteonját le kell cserélni egy VW Touaregre, ami háromezres dízeles V6-os motorral van felszerelve. Kérdeztem tőle, hogy mi szükség van erre, hiszen a négy éve neki vásárolt autó is épp csak bejáratós, nagyjából százezer kilométer van benne. Ezt azzal hárította el, hogy ez az autó kezd sokat veszíteni az értékéből, neki szüksége van arra, hogy lecseréljék, mert nehéz kiszállni belőle.”

A polgármester előterjesztéséből kiderül: négyéves szolgálati autóját – amelyet akkori áron tizenötmillióért vásároltak adófizetői pénzből – most tízmillióért számítja be a Babják Flotta Kft. Hozzácsapnak egy Opel Zafirát másfél millióért, így a polgármester által kinézett luxusterepjáróra már csak bruttó tizenhárom és fél milliót kell kifizetnie a városnak.

A kisvárdai önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról szóló rendelete kimondja: a polgármester saját hatáskörében nettó tizenötmillió forintig gyakorolhatja a forrásfelhasználást. Mivel az autó ennél jóval többe kerül, ezért a képviselő-testületnek kellett szavaznia az új luxusautóról. Horváth Attila független képviselő ellenezte a szerinte értelmetlen autóvásárlást: „Elmondtam, hogy a régi, azaz négyéves autó tökéletesen megfelel a városnak és a polgármesternek is. Sok nagyobb és gazdagabb város polgármesterének sincs ilyen szolgálati autója, sőt akadnak olyan országgyűlési képviselők, akik örülnének ennek a gyönyörű, matt fekete, négyéves autónak. Funkcionalitását és megjelenését tekintve is kiváló kocsi ez egy tizennégyezres város polgármesterének. Véleményem szerint itt csak arról van szó, hogy azért kell neki a luxusterepjáró, mert kell, és kész. Ebből a tizenötmillió forintból, amit most kidobunk az ablakon egy új autóra, másra is lehetett volna költeni. Húsvét előtt adhattunk volna ezer családnak tizenötezer forintot, ezzel is támogatva őket. Ehelyett egy V6-os terepjárót veszünk Leleszi Tibor polgármesternek.”

Horváth Attila nem is szavazta meg az új autót, ahogy a MIÉP-es Perdiák János sem.

A kisvárdai önkormányzat többségében Fidesz–KDNP-s képviselőivel együtt szavazott az új luxusterepjáróra a DK önkormányzati képviselője, Sárosy Zoltán is. 

Leleszi Tibor 2010 óta polgármester Kisvárdán. Első ciklusában még csak fideszes, később már KDNP-s is lett. Információink szerint a város első embere száz méterre lakik a munkahelyétől.

„Nem gondolom, hogy a lakásától a polgármesteri hivatalig az aszfaltozott úton egy huszonötmilliós terepjáróval kellene bejárnia. Ráadásul a szolgálati autóhoz sofőr is dukál. A polgármester Seszták Miklóstól örökölte néhány hónappal ezelőtt a mostani sofőrjét. Ez az ember viszi legtöbbször a polgármestert a lakásától a száz méterre lévő munkahelyére” – mondta a Szabad Európa egyik forrása, aki neve elhallgatását kérte.

A lap kereste írásban Leleszi Tibort, Kisvárda polgármesterét új autója miatt, cikkük megjelenéséig azonban nem válaszolt kérdéseikre. (Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt)