Rendszeresen megalázta, megverte és szexuális cselekményre kényszerítette cellatársát a gyanúsított. Cselekményeit több társával közösen követte el. 2025. március 3-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terhelt letartóztatását, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többek által erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt nyomoz.
2024. február 14. és 2024. február 19. napja között a terhelt a sértettel és további 4 elítélttel a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet egyik zárkájában töltötte szabadságvesztés büntetését. A gyanúsított és két társa a sértettet változatos módszerekkel, általában csak azért, hogy a férfinak szenvedést okozzanak, bántalmazták, szexuális cselekményre kényszerítették. Cselekményeikbe – az utasításukra – esetenként beszállt két másik elítélt is.
Figyelemmel az előéletére, illetve a terhére rótt cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés mértékére – öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés – fennáll a veszélye, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megpróbálja kivonni magát a büntetőeljárás alól, megszökik, vagy elrejtőzik. Mindemellett a cselekményt a férfi szigorúan ellenőrzött körülmények között, büntetés-végrehajtási intézetben követte el a társaival, kitartóan és kirívóan durva módon. A gyanúsított a társadalomra kiemelkedően veszélyes lehet, ami tovább erősíti a szökés, elrejtőzés veszélyét. Továbbá megalapozottan feltehető, hogy újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el, ezért az ügyészi indítvány szerint a gyanúsított letartóztatása indokolt.
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2025. április 3-ig.
A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és a védő fellebbezést nyújtott be ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.