A tatabányai nyomozók felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének gyanúja miatt vettek őrizetbe hétfőn egy 46 éves férfit.
A gyanú szerint J. István vasárnap délután megjelent egyik ismerőse házánál, és a tartozását akarta behajtani. A két férfi között szóváltás alakult ki, amelybe a sértett felesége is bekapcsolódott. J. István ekkor megütötte mindkettejüket, majd az autójából elővett egy pisztolyt, azzal fenyegette vitapartnereit, majd pedig elmenekült.
Amint a helyi nyomozók tudomást szereztek a bűncselekményről, forró nyomon indultak a tettes után. Megtudták, hol van, és elfogásához a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységének közreműködését kérték. J. Istvánt másnap délután fogták el Biatorbágyon. A bicskei házában tartott kutatás során a rendőrök találtak egy gáz-riasztó pisztolyt, amely a férfinál volt a bűncselekmény elkövetésekor. Kihallgatását követően őrizetbe vették a gyanúsítottat, és kezdeményezték letartóztatását.