Letöltendőt kértek a lomizó somogyi fiatalokra, akik 32 milliót kerestek 200 tonnányi hulladék eladásából

A Kaposvári Járási Ügyészség különösen jelentős mennyiségű hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat két férfival szemben. Az elkövetők a szükséges engedélyek nélkül éveken keresztül gyűjtötték, darabolták, majd értékesítették a fémhulladékot.

A vád szerint a húszas éveikben járó férfiak 2021 tavaszától kezdődően az ismerőseiktől kapott, illetve lomtalanítások alkalmával gyűjtött fémhulladékot és gépjármű karosszériákat rendszeres haszonszerzés céljából szétbontották, szortírozták, majd az értékkel bíró részeket különböző kaposvári hulladékudvarokban eladták.

Bár hulladékgazdálkodási engedéllyel egyikük sem rendelkezett, a vádlottak ilyen módon három év alatt együtt több mint kétszáz tonna fémhulladékot értékesítettek, melynek révén harminckét millió forintot meghaladó jövedelemre tettek szert.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a büntetett előéletű vádlottakkal szemben végrehajtandó börtönbüntetés, járművezetéstől és közügyek gyakorlásától eltiltás kiszabását, illetve vagyonelkobzás elrendelését indítványozta.