Utasait hátrahagyva menekült az átrendszámozott autó sofőrje

A Kecskeméti Járási Ügyészség egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki többször egy másik autóra kiadott rendszámmal vezette autóját Kecskeméten. Amikor a rendőrök igazoltatni akarták, autójával menekülni kezdett, majd utasait hátrahagyva szaladt el a rendőrök elől.

A vádirat szerint a többszörös visszaeső férfi egy, a sajátjától teljesen eltérő márkájú autóra kiadott rendszámot rakott fel az autójára, amit Kecskeméten vezetett. A férfi az 5-ös számú főúton a megengedett sebességhatárt túllépte, emiatt pedig közigazgatási eljárás indult. Ennek során megállapították, hogy az autó rendszámát kicserélték.

A vádlott pár nappal később ismét a másik autóra kiadott rendszámmal vezette autóját Kecskeméten. A rendőrök a belvárosban észrevették az autót és megpróbálták igazoltatni, a férfi azonban menekülni kezdett. Az üldözés Hetényegyházáig tartott, ahol az elkövető egy földes úton megállt és két utasát hátrahagyva elszaladt.

Az ügyészség a férfit folytatólagosan elkövetett egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettével vádolja.

A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.