Nem bírt leállni, bűnügyi felügyelet hatálya alatt is folytatta a terjesztést az a tiszabői díler

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság felderítői tavaly november 25-én ütöttek rajta egy 35 éves tiszabői férfin, mivel a beszerzett adatok alapján droggal kereskedett. A gyanúsított lakásán akkor 43 gramm kábítószert találtak, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. A bíróság bűnügyi felügyeletét rendelte el, azonban a nyomozóknak tudomására jutott, hogy a díler tovább folytatta a terjesztést, csak már a lakásán.

Január 22-én ismételten kutatást tartottak nála, amikor 895 gramm fehér-sárga színű, droggyanús anyagot találtak. Az elsődleges vélemény alapján a por új pszichoaktív anyag. A díler elfogásakor éppen két vevő is az ingatlanban tartózkodott, ruhájukban szintén fehér port találtak a rendőrök.

A 35 éves tiszabői terjesztőt új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével gyanúsították meg, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.