Magyar Péter: a Covid-járvány idején Takács Péter részese volt annak, hogy a magyarországi halálozási adatok a világon a harmadik legrosszabbak voltak

Annak, aki a Covid-járvány idején az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) főigazgató-helyettese volt és ezzel részese volt annak, hogy a magyarországi halálozási adatok a világon a harmadik legrosszabbak voltak, semmilyen szerepe nem lehetne a magyar egészségügy vezetésében – írta a Tisza Párt elnöke az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Magyar Péter szerint Takács Péter egészségügyért felelős államtitkárnak "saját orvos kollegáinak fenyegetése helyett" inkább el kellene számolnia azzal, hogy az Orbán-kormány százmilliárdokat költött el átláthatatlanul a koronavírus-járvány idején.

Orbánék 722 milliárd forint közpénzt költöttek el közbeszerzés nélkül, amelyből a legtöbbet, 127 milliárdot pont Takács Péter egykori munkahelye, az OKFŐ költött el – tette hozzá.

A Tisza Párt elnöke megjegyezte: a Külgazdasági és Külügyminisztérium összesen 16 863 darab lélegeztető gépet is vásárolt valamivel több, mint 300 milliárd forintért, amelyek "jelentős része egy raktárban porosodik a mai napig, amelynek bérleti díja havi 15 millió forint volt".

Magyar Péter többek között hozzátette, hogy "rengeteget költött a kormány vakcinákra is".

Emellett a kormány tízmilliárdokat költött el valós tájékoztatás helyett propagandára "szintén NER közeli" cégeken keresztül – írta Magyar Péter.

Kulja András, a Tisza Párt EP-képviselője Takács Péternek adott válaszában közölte, hogy az államtitkár posztjában egyetlen szakmai érvet, adatot, magyarázatot sem lát a járványkezelésre vonatkozóan, Takács Péter pedig - aki orvos, egészségügyi menedzser és államtitkár - "megafonosokat megszégyenítő módon személyeskedik".

Magyar Péter kényelmes állami állásokban "tengette" életét és felvett 250 millió forintot kormányzati helyeken, de a baj idején senki nem látta, úgyhogy járványkezelésből ne akarjon senkit kioktatni - írta a egészségügyért felelős államtitkár vasárnap a Facebook-oldalán.

Takács Péter posztjában a Tisza Párt elnökének videójára reagált, amelyben a pártelnök és Kujla András orvos, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője arról beszéltek, szerintük hogyan kezelte a koronavírus-járványt a kormány.

Az államtitkár azt mondta, a magyar egészségügy legnagyszerűbb szakemberei dolgoztak éjt nappallá téve, hogy úrrá legyenek a járványon és Európa legsikeresebb oltási programját szervezték meg.

Megállapításait Magyar Péternek címezve úgy fogalmazott: eközben "te a Diákhitel Központban havi ötmillióért hajtottad a gyakornok lányokat és osztottad az ingyen pénzt a tesódnak meg a haveroknak".

Véleménye szerint a Tisza Párt elnökének nincsenek önálló gondolatai, csupán szellemi elődjei rég megunt hazugságait ismételgeti gépiesen. A balliberális oldal az egész járványban csak azzal volt elfoglalva, hogy támadta a védekezésben részt vevőket és álhíreket gyártott - tette hozzá.

Magyar Péter beszélgetőtársa, a Covid-járvány idején orvosként dolgozó Kujla András tevékenységéről az államtitkár elmondta, nemrég még dicsérte a tisztifőorvos által végzett szakmai munkát.

Takács Péter bejegyzésének végén közölte, a - Tisza Pártra jellemző -, személyét érintő hazugságokkal kapcsolatban feljelentést kíván tenni.