A bántalmazás után a két férfi feltúrta a lakást, és a talált pénzzel elmenekültek.
A tettesek azonosítását követően a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztálya január 24-én Kunhegyesen fogta el a 22 éves gyanúsítottat, 25 éves társát pedig Dormándon, mindketten bujkáltak a hatóság elől.
A Füzesabonyi Rendőrkapitányságon rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, és a nyomozó hatóság azt is vizsgálja, hogy megvalósult-e súlyosabb bűncselekmény.
A két férfit őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatásukat, melyet a bíróság elrendelt.