Az Európai Unió összesen több mint 134 milliárd euróval támogatta már Ukrajnát, de világos, még több lőszerre, légvédelemre, kiképzett katonákra van szüksége - jelentette ki Kaja Kallas külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben.
Az EU-tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatón a főképviselő hangsúlyozta: a külügyminiszterek megállapodtak a szankciók meghosszabbításáról, amelyek célja, hogy megfosszák Oroszországot a háború finanszírozásához szükséges bevételektől.
Kallas elmondta, hogy a tanácskozáson Európa biztonságának fokozása kiemelt téma volt, mivel Oroszország hibrid akciói egyre gyakoribbak és intenzívebbek, például jelentős károkat okoztak a Balti-tenger alatti létesítményekben.
Mint mondta, ha Európának nem sikerül elrettentő erővel hatnia ezekre a próbálkozásokra, az veszélyes üzenetet küldhet az agresszoroknak. "Ezért Európának együtt kell működnie helyzetfelismerés, a felkészültség és ellenálló képesség megerősítése végett. Szigorúbb szankciókat kell alkalmazni, például Oroszország árnyékflottája ellen" - tette hozzá.
A főképviselő beszámolt arról, hogy politikai megállapodás született a Szíriával szembeni szankciók enyhítéséről, ami lendületet adhat az ország gazdaságának. Az EU gyors cselekvést tervez, ugyanakkor készen áll az irány megfordítására, ha a helyzet romlik - jelentette ki.
Ami az izraeli-palesztin helyzetet illeti, Kallas üdvözölte az izraeli túszok szabadon bocsátását, és a palesztinok visszatérését a Gázai övezet északi részébe. "A tűzszünet törékeny, de egyelőre tart. Támogatjuk a végrehajtását, átcsoportosítjuk civil missziónkat Rafahba, hogy felügyelje a határellenőrzéseket" - tette hozzá.
A Donald Trump vezette új amerikai kormánnyal való kapcsolatokról szólva a főképviselő megjegyezte: Európa gazdasági és geopolitikai nagyhatalom, az Egyesült Államok pedig a legszorosabb szövetségese. "Az ellenfelek szoros együttműködésével szemben Európának és Észak-Amerikának is együtt kell dolgoznia, hogy erősebbek és biztonságosabbak legyenek" - hangsúlyozta.
Donald Trump korábbi kijelentéseire reagálva, az Egyesült Államok átvenné az ellenőrzést a dán autonóm terület, Grönland felett Kallas hangsúlyozta: "Grönland nem vita tárgya. Természetesen támogatjuk tagállamunkat, Dániát és autonóm régióját, Grönlandot. Ugyanakkor nem szabad találgatásokba bocsátkoznunk". (MTI / Fotó: EPA/Olivier Hoslet)