A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség dolog elleni erőszakkal elkövetett lopások miatt emelt vádat egy büntetett előéletű 45 éves férfival szemben.
A vádirat szerint a férfi 2021 május közepén közel egy hét alatt – egyszer az ismeretlenül maradt társával közösen - idegen kulcs használatával, illetve a zárak megrongálásával összesen hét Budapest VIII. kerületében parkoló autót tört fel, illetőleg lopott el, majd vitt el belőlük minden mozdíthatót.
Az autófeltörő zsákmánya között napszemüvegek, szerszámgépek, autórádiók és más műszaki cikkek, de még egy felbontott parfüm is szerepelt és a főleg hajnali órákban elkövetett bűncselekményeivel a gépkocsik tulajdonosainak összesen mintegy 2 millió forintnyi kárt okozott.
A férfit a térfigyelő kamerák jelenléte sem zavarta, az azonosítása, majd az elfogása is ennek, valamint egy éjszakai szolgálatba induló éber rendőrnek volt köszönhető.
A kerületi ügyészség a jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését töltő vádlottal szemben végrehajtandó börtön kiszabását indítványozta a bíróságnál.