A Budai Központi Kerületi Bíróság egyetértett a nyomozó ügyészség indítványával és egy hónapra letartóztatta azt a férfit, aki vasvillával támadt a rendőrökre.
2024. szeptember 24-én, reggel rendőrök jelentek meg egy Pest vármegyei településen, mert arról érkezett bejelentés, hogy egy középkorú férfi napok óta minden reggel, így aznap hajnalban is kalapáccsal üti a szomszéd kerítését. A megalapozott gyanú szerint a járőrök beszéltek a férfi anyjával, majd megszólították a férfit, aki erre kezében egy vasvillával a lemezkerítésnek rohant. Az egyik rendőr a kapu és a kerítés közötti résen észlelte, hogy az elkövető támadóan közelít a kapuhoz, ezért kollégáit hangosan figyelmeztette, akik távolabb húzódtak.
A férfi a kerítés mögül agresszívan kiabált, megöléssel fenyegette a három hivatalos személyt, majd a kerítésen keresztül a vasvillával többször a rendőrök felé szúrt. A férfi 4-5 alkalommal a lemez kapu fölött, – amely olyan magasságban volt, hogy a rendőröket eltalálhatta volna – illetve többször a lemezkapuba szúrt a vasvillával. A kerítés megrongálódott, a rendőrök pedig eltávolodtak onnan.
Az intézkedő rendőrök erősítést kértek, amelynek kiérkezését követően a férfi továbbra is fenyegetőzött, majd a vasvillával a kezében a lakrészébe vonult és bezárkózott. Az elkövetőt végül a Terrorelhárítási Központ közreműködésével hozták ki a rendőrök az épületből.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, gyanúsítottként hallgatta ki felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, továbbá emberölés előkészületének bűntette miatt, majd sikeresen indítványozta letartóztatásának elrendelését.
A büntetett előéletű elkövető – aki panasszal élt a gyanúsítás ellen is – fellebbezett a bíróság végzése ellen, így az nem végleges.