A Zalaegerszegi Törvényszék előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a két nőnek az ügyében, akik vezető pozíciójukkal visszaélve fogadtak el jogtalanul pénzt.
Az elsőrendű vádlott 2015-2020 között a Zala vármegyei szociális és gyermekvédelmi feladatokat ellátó költségvetési szerv főosztályvezetője volt. Feladatai közé tartozott a kirendeltség illetékességi területéhez tartozó intézmények működéséhez szükséges beszerzések lebonyolítása is. 2019-2020 között az irányítása alá tartozó egyik szociális intézmény vezetőjével – a másodrendű vádlottal – megállapodtak abban, hogy az ott használt gyógyászati segédeszközöket szállító cég képviselőjétől készpénzt fogadnak el.
Az intézmények számára gyógyászati segédeszközöket forgalmazó budapesti cég értékesítője az éves szinten 10 millió forint körüli bevétel után kapott jutalékának egy részét „visszaforgatta”. Az évek óta kialakult, de írásban nem rögzített gyakorlat szerint a szerződéses kapcsolat fenntartása érdekében egyes termékeket ingyenesen bocsátott az intézmények rendelkezésére. 2019-ben azonban az elsőrendű vádlott felvetette, hogy ezt az ún. „kompenzációt” ezentúl készpénzben fizesse ki. Az összeg felét felajánlotta a másodrendű vádlottnak, aki azt elfogadta.
Háromszor történt pénzátadás 2019 szeptembere és 2020 áprilisa között (alkalmanként 300 000 forint), amelyeket aztán az elsőrendű vádlott megfelezett a társával. A másodrendű vádlott a pénzt az általa vezetett intézmény működésére fordította, míg bűntársa ismeretlen módon használta fel.
A jogtalan előny elfogadásával a két nő megszegte az irányadó munkáltatói szabályzat előírásait.
A Zalaegerszegi Törvényszék a történteket beismerő, a tárgyaláshoz való jogukról lemondó vádlottakat bűnösnek találta 1 rendbeli folytatólagosan, társtettesként és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettében. Ezért – a bűncselekményt önálló intézkedésre jogosult személyként elkövető – elsőrendű vádlottat 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette. Továbbá 500 000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte, valamint 3 évre eltiltotta bármely közszolgálati és közalkalmazotti foglalkozás gyakorlásától. A másodrendű vádlottat 1 év börtönbüntetésre ítélte 3 év próbaidőre felfüggesztve, továbbá kötelezte 400 000 forint pénzbüntetés megfizetésére. Ezenfelül 1 évre őt is eltiltotta bármely közszolgálati és közalkalmazotti foglalkozás gyakorlásától.
Az ítélettel szemben a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek, így az nem jogerős.