Nyolc év, fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a bíróság emberölés bűntettének minősített esetei, kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete és magánlaksértés vétsége miatt azt a 15 éves fiút, aki tavaly januárban megölt egy idős nőt a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Csernelyen - közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel.
Mint írták, a terhelt az utcájukban lakó idős sértettnek több alkalommal segített vizet hordani és fát vágni, az asszony ezt száz-kétszáz forintokkal honorálta.
A fiatalkorú kevesellte az összeget, ezért tavaly január közepén kiskorú testvéreivel elment a nőhöz. Összetűzésbe keveredtek, a vádlott a sértettet veréssel fenyegette, majd kölcsönösen leköpték egymást.
Ezután a terhelt az idős nő fülbevalóját kérte, de miután azt nem kapta meg, belökte az asszonyt az ajtón, és egy kiskorú testvérével együtt bement az ingatlanba - olvasható a közleményben.
A tájékoztatás szerint a fiú értékek után kezdett el kutatni, miközben a sértett szidalmazta a fivéreket. A terhelt erre a földre lökte a nőt. Ezután a vádlott magához vett egy fadarabot, és azzal az asszony fejét és testét többször megütötte, majd ököllel folytatta a bántalmazást, melynek hatására a sértett elvesztette eszméletét.
A fiú kivette az asszony füléből az arany fülbevalóját, emellett magához vett egy mobiltelefont, és testévérével együtt - aki bár szintén a házban volt, passzív magatartást tanúsított - elhagyták a helyszínt. Mielőtt elmentek, a terhelt megfenyegette az udvaron tartózkodó, a cselekményt észlelő kiskorú fiút, hogy "véresre veri", ha a történtekről bárkinek beszámol - írták.
A közlemény alapján a vádlott később visszament a még mindig eszméletlen állapotban lévő sértett házába, ahol a bottal ismét bántalmazta az asszonyt. A sértett életét vesztette.
A fiú az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.
A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként értékelte a terhelt bűnösségre kiterjedő beismerő vallomását és azt, hogy egy cselekmény "kísérleti szakban rekedt". A vádlott és védői a kihirdetett ítéletet tudomásul vették, míg az ügyész három munkanap gondolkodási időt tartott fent - közölték.