Kedden tartotta idei első őszi, összességében pedig hatodik ülését a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fóruma, amely 2023. januári megalakulása óta - a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinációja mellett - a kormány gazdaságpolitikai tanácsadó, konzultatív testületeként működik - jelentette be közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége, az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége, az AmCham Hungary és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara alkotta Fórumon a tagok áttekintették a gazdaság aktuális helyzetét, kiemelt figyelemmel a magyar gazdaság teljesítményére, versenyképességére illetve a fogyasztásra ható hazai és nemzetközi folyamatokra.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kiemelte, az új gazdaságpolitika fókuszában az áll, hogy 2025-ben 3-5 százalék közötti sávba emelkedjen a GDP bővülése.
A miniszter arra kérte a gazdasági kamarákat, hogy vegyenek részt a hazai kkv-k megerősítésében és a kkv-kat célzó akcióterv kidolgozásában, amely dinamizálja és magasabb növekedési pályára állítja a nemzetgazdaságot.
A közlemény felsorolta az akcióterv keretében megvalósítható programokat, mint a Széchényi Kártya Program kedvezőbbé tétele, a kkv-k beruházásait és versenyképességét támogató tőkeprogram, a kkv-k exportját élénkítő új hitelprogram, a kkv-k "kifektetéseit" - külföldi beruházásait - támogató hitel és tőkeprogram, a kkv-k beruházásait célzottan támogató „1+1"Program, a kkv-k digitalizációs csomagja -, amelynek célja, hogy minden kkv saját honlappal és email elérhetőséggel rendelkezzék, mert e nélkül egy versenyképes vállalkozás ma már gyakorlatilag nem létezhet, a vállalkozásfejlesztési uniós program, valamint a vállalati elektromosautó-támogatási program.
A nemzetgazdasági miniszter ezek mellett kiemelte, hogy a kkv-kra vonatkozóan is fel kell építeni egy olyan célzott beruházás-támogató rendszert, mint a nagyberuházásokat támogató Egyedi Kormánydöntés (EKD).
Az egyeztetésen a fórum résztvevői egyetértettek abban, hogy 2027-re reális célkitűzés lehet a minimálbér szintjének felemelése a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékára. Ennek érdekében a következő három évben nagyságrendileg évi 11-12 százalékos minimálbér-emelés várható átlagosan.
Nagy Márton megköszönte a kamarák folyamatos partnerségét, illetve a konstruktív párbeszédet, hiszen a kamarák képviselői javaslataikkal, visszajelzéseikkel eddig is aktívan segítették a kormány munkáját.
A miniszter az akcióterv sikeres végrehajtása érdekében arra kérte a kamarák vezetőit, hogy segítsék a program megismerését és bemutatását is annak érdekében, hogy az akcióterv minél több vállalkozáshoz eljusson. Ennek a felelőse a Nemzetgazdasági Minisztérium részéről az új kkv államtitkár lesz - emelte ki közleményében az NGM.
Nagy Márton hozzátette, a növekedés alapjai erősek, hiszen a magyar gazdaság fundamentumai stabilak: az infláció idei mélypontjára süllyedt és tartósan alacsony szinten van, miközben a reálbérek tavaly szeptember óta tartó közel 10 százalékos növekedésének és az óvatossági motívum fokozatos oldódásának köszönhetően zajlik a belső fogyasztás helyreállása.
Ezt tükrözi a kiskereskedelmi forgalom hét hónapja tartó folyamatos növekedése, valamint az, hogy a turizmus az idei év első felében közel 8 százalékkal bővült a tavalyi rekordévhez képest - idézte a miniszter véleményét a Nemzetgazdasági Minisztérium. (MTI)