A Szolnoki Törvényszék jogerős ítéletet hozott annak az 51 éves büntetlen előéletű nőnek az ügyében, aki a vád szerint 2023. augusztus 20-án délelőtt 10:00 óra körül tiszaföldvári otthonukban, egy veszekedés során, egy 9,5 cm pengehosszúságú késsel mellkason szúrta élettársát, majd azonnal értesítette a mentőket, kiérkezésükig élettársa mellett maradt, és a mentőszolgálat telefonon adott utasításai alapján igyekezett őt ellátni. A férfi életveszélyes sérülést szenvedett és életveszélyes állapotba került, amit az időben megkapott orvosi ellátás hárított el.
Az ügyben 2024. május 17-én emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség. A Szolnoki Törvényszék 2024. szeptember 3-án előkészítő ülést tartott, melyen a vádirat ismertetésére és a vádlott kihallgatására került sor. Utóbbi során a vádlott a vádiratban foglaltakkal egyezően beismerte a bűncselekmény elkövetését, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, mely nyilatkozatát a bíróság elfogadta, és ítéletet hozott.
A nőt életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 2 év – végrehajtásában 3 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre ítélte, és a próbaidő tartamára pártfogó felügyeletét rendelte el. A döntést az ügyészség, a vádlott, és a vádlott védője is tudomásul vette, így az a kihirdetése napján jogerőre emelkedett. A bírósági eljárás így kevesebb mint 4 hónapig tartott.