Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki egy közúti ellenőrzés során rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrökre.
Az ítéleti tényállás szerint a rendőrök ellenőrzés alá vonták a 26-os számú főúton közlekedő vádlottat, akiről kiderült, hogy ittas állapotban vezette gépjárművét. Amikor a hivatalos személyek közölték a férfival, hogy előállítják a rendőrkapitányságon, és kiszállásra, valamint az autó bezárására szólították fel, a terhelt úgy tett, mintha eleget tenne az utasításnak, majd hirtelen lefejelte az egyik, őt közelről biztosító rendőrt. E mozdulattal a vádlott annak ellenére elérte a sértettet, hogy az próbált kitérni előle. A támadás során a rendőr nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Ezt követően a vádlott hirtelen mozdulattal előhúzta a vele együtt utazó kutyát a gépkocsiból és az állatot az intézkedő hivatalos személyekre uszította, majd verekedésre hívta őket. A rendőrök a férfival szemben könnyfakasztó gázt alkalmaztak mindaddig, amíg a cselekményét abba nem hagyta.
A terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és testi sértés vétségében találta bűnösnek és 2 év, végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott bűnösségre kiterjedő beismerő vallomását és megbánását, valamint büntetlen előéletét.
Az ítélet jogerős.