A Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatott egy 55 éves férfit, egy 54 éves nőt és a pár 27 éves fiát. Az elkövetők prostitúcióra kényszerítettek egy kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt, a megkeresett pénzét pedig elvették.
A megalapozott gyanú szerint a nógrádi kistelepülésen élő 27 éves férfi 2022. elejétől élettársa kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rávette őt arra, hogy pénzért szexuális cselekményeket végezzen. Időközben a férfi börtönbe vonult, ezért a sértett a férfi szüleihez költözött, akik ugyan befogadták, de folytatnia kellett a prostitúciót. A nőnek a pénzt maradéktalanul át kellett adnia.
A nő kilátástalan helyzetében a szülők utasításai alapján járt el, akik folyamatosan ellenőrzés alatt tartották. Amikor az áldozat megpróbált kibújni a leszervezett aktusok elől, illetve abba akarta hagyni a prostitúciót, érzelmileg zsarolták, de próbálkozásait testi bántalmazással büntették.
Amikor az élettárs kiszabadult, ő is folytatta a nő kizsákmányolását, a három elkövető az interneten is hirdette a nő szexuális szolgáltatásait. Ezután külföldre vitték a sértettet, ahol ugyancsak prostitúcióra kényszerítették, az ott megkeresett több mint egymillió forintot elvették. Végül a nő 2024. májusában tudott megszökni.
A rendőrség az elkövetőket gyanúsítottként hallgatta ki emberkereskedelem és kényszermunka bűncselekménye miatt, majd kezdeményezte letartóztatásukat.
A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája a főügyészségi indítvánnyal egyetértve elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását. A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsítottak és a védő fellebbeztek, így az nem végleges.