A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 55 éves salgótarjáni kamionsofőr ellen, aki egy zebrán okozott halálos közúti balesetet.
A vádirat szerint a sofőr az általa vezetett nyerges vontatóból és félpótkocsiból álló járműszerelvénnyel érkezett a 22. számú főúton Salgótarján felől Balassagyarmatra. A férfi a kórház előtti, táblákkal is jelzett gyalogos-átkelőhelyhez ért, ahol a bal oldali járdáról lelépett egy járókelő. A vádlott őt is és a jobb oldalon várakozó sértettet is látta. A férfi lassított, hogy a bal oldali gyalogos elsőbbségét biztosítsa, őt tartotta szemmel, ezért nem észlelte, hogy a jobb oldali gyalogos is elindult a zebra felé.
Amikor a jobb oldalról induló sértett az úttestre lépett, a lassan haladó kamion eleje másfél méter távolságban volt a gyalogos-átkelőhely kezdetétől. A sofőr továbbra sem vette észre, holott a jármű elé tekintve, és a nyerges vonató holttérfigyelő tükreiben is látható volt az idős nő. Amikor a bal oldali gyalogos elérte a járdát, a sofőr gyorsított, ezért a kamion bal első részével elütötte az idős nőt, aki már a zebra felénél járt.
A baleset következtében a sértett a helyszínen elhunyt.
A vádlott a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak nem adott elsőbbséget, holott azt a helyet, ahol a gyalogosoknak elsőbbsége van, járművel csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni.
A járási ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolta meg a büntetlen előéletű kamionsofőrt. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság szabjon ki vele szemben próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, tiltsa el a közúti járművek vezetésétől, valamint fizettesse meg a közel 700 000 forint bűnügyi költséget is.
Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt.