A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben. Az elkövető, miután a kiskorú sértettől elkért nyakláncot zsebre tette, egy ollóval megfenyegette a gyereket, hogy a pénzét is adja át.
A vádirat szerint a kecskeméti hajléktalan férfi 2024. március 9-én, a belvárosban összetalálkozott a 15 éves sértettel, akivel beszélgettek. Az elkövető elkérte a fiú 3000 forint értékű fém nyakláncát azzal az ürüggyel, hogy szeretné megnézni. A vádlott a nyakláncot nem adta vissza, hanem zsebre tette. Ezután a férfi pénzt kért a sértettől, aki nem akart adni. Emiatt a vádlott kinyitotta a rajta lévő pulóver zsebét, hogy az ollót a fiú láthassa, és megfenyegette, hogy „ne kelljen elővennie, mert nagyon nagy bajok lesznek.” A fenyegetés hatására a fiú a nála lévő 1500 forintot átadta az elkövetőnek, aki ezt követően távozott.
A vádlott fiatalkorú társával – az ügy másik vádlottjával – együtt, hat nappal korábban, Kecskeméten, egy buszmegállóban odaléptek egy, náluk gyengébb fizikumú, 13 éves gyermekhez. A férfi szorosan a sértett mellé ült, míg a fiatalkorú társ állt. A két elkövető egymást követően pénzt kértek a gyerektől, aki nagyon megijedt tőlük, ezért mindkét vádlottnak adott 500-500 forintot.
A kecskeméti rendőrök a férfit a rablást követő nap azonosították, elfogták és őrizetbe vették.
Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfit felfegyverkezve elkövetett rablás és kifosztás bűntettével, míg fiatalkorú társát kifosztás bűntettével vádolja. A férfival szemben végrehajtandó, míg társával szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta.
A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
A rendőrség által a helyszíni szemle során készített fényképeken a rablás helyszíne látható.