Júliusról szeptemberre tovább szűkült a Fidesz és a Tisza Párt közötti különbség – így foglalta össze a hvg.hu szerint a Medián legújabb (szeptember 3-a és 10-e között készített) kutatását Hann Endre, a közvélemény-kutató cég igazgatója. A teljes szavazókorú népességben ugyanis 11-ről 5 százalékpontra, míg a választani tudó biztos szavazók körében ennél még dinamikusabban, 12-ről 4 százalékpontra csökkent a két párt közötti távolság.
A Népszava szerint az adatok azt mutatják, hogy a kormánypárt csak minimálisan esett vissza az EP-választáson elért eredményéhez képest, és támogatottsága július óta stagnál. Ugyanebben az időszakban azonban Magyar Péter pártjának támogatottsága 9 százalékponttal nőtt. Hann Endre szerint nyilvánvaló tehát, hogy a Tisza Párt továbbra is a korábbi ellenzéki pártok rovására erősödik.
A Medián vezetője arra is kitért, a Tisza szívó hatása akkora, hogy jelenleg a Fideszen (és csatolt részein), valamint Magyar Péter pártján kívül egyetlen párt sem éri el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.
A DK visszaesése drámai, esetében júliusban még 9 százalék feletti eredményt mért a Medián, míg most alig van 3 százalék felett.
Ennek pedig aligha az az oka, hogy az EP-választásra összeálló baloldali blokk felbomlott, és a megkérdezetteknek volt lehetőségük csak az MSZP-t vagy a Párbeszédet megjelölni, hiszen a válaszok alapján ez a két formáció az „egyéb” kategóriában végezte.
Az adatokból kiderül az is, hogy bár a júniusi kettős választásokon a Mi Hazánk még meg tudta őrizni láthatóságát a Tisza mögött, és mandátumot érő eredményt ért el, a legutóbb mért 7-ről már 4 százalékra esett vissza.