Trükkös román tolvajokon kattant a billincs az M1-esen

Gyanútlanul állt meg július 4-én egy kisbusz az M1-es sztráda egyik pihenőjében. A sofőr éppen a járműben tartózkodott, amikor leszólította őt egy férfi. Az ismeretlen azt próbálta elmagyarázni, hogy meghibásodott a kocsija, és közben mutatta, hogy menjen vele. A trükk bevált, ugyanis az idegen férfi társának így volt ideje átkutatni az őrizetlenül hagyott kisbuszt. Talált is egy kistáskát, amiben 200 ezer forint volt. A sértettnek gyanús lett, hogy aki leszólította őt, folyamatosan a járműnél akarta marasztalni. Végül visszament a kisbuszhoz, és meglátott egy másik férfit elrohanni, aki azonnal beült a „lerobbant” autóba, és nagy sebességgel elhagyták a parkolót - írta a police.hu.

A sértett próbálta őket utolérni, de lemaradt, ezután értesítette a rendőröket. Személyleírást adott róluk, illetve a nyomozók kamerafelvételeket is elemeztek. Július 14-én 23 óra 30 perckor a rendőrök megtalálták a bűncselekményhez használt gépkocsit az M1-es 135-ös kilométerszelvényében. Ott fogták el a két román férfit is, akik a tíz nappal korábbi bűncselekményt elkövethették. Lefoglalták a gépkocsit, majd előállították a 19 és a 24 éves férfit a Komáromi Rendőrkapitányságra. Őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták ki őket, lopás bűntette miatt indult eljárás ellenük.