Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt. Az elkövető egy élelmiszerbolt előtt két fiúgyermektől pénzt akart szerezni, és addig nem engedte el őket, míg egyiküktől elvett ezer forintot.
A vádirat szerint a vádlott egy borsodi kisvárosban lévő egyik élelmiszerüzlet bejáratának közelében, ittas állapotban leszólított két gyermekkorú fiút, akiktől pénzt kért. A sértettek elutasították, a férfi viszont percekig nem hagyta őket távozni, időnként megfogva a kezüket, így visszatartva a félelmükben menekülni sem próbáló gyermekeket.
A vádlott a cselekmény elkövetésekor a sértettek közül 10 éves életkorú fiú hátizsákjába belenyúlt, kivett belőle egy mobiltelefont tokkal együtt, majd a tokból magához vett egy ezer forintos címletű bankjegyet. A telefont visszarakta a tokba, de abból közben még 190 forint aprópénz kipergett a földre, amit összeszedett. A megszerzett készpénzt arra használta, hogy egy üveg bort vásárolt belőle.
A sértettek a cselekmény időpontjában 10 és 11 évesek voltak, a férfi velük szemben jelentős fizikai erőfölényben volt, így kiszolgáltatottságuk, illetve fizikai hátrányuk miatt vele szemben védekezésre képtelen személynek tekintendők.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.