Az őt üldöző rendőrök elől a 21. számú főúton a forgalommal szemben menekülő 25 éves salgótarjáni férfi ellen emelt vádat az ügyészség.
A vádirat szerint a férfi Pásztón annak tudatában vezette autóját, hogy korábban a Pásztói Járásbíróság eltiltotta a járművezetéstől.
A városban közúti ellenőrzés céljából megállították a férfit, aki megvárta, hogy a rendőrjárőrök kiszálljanak a szolgálati gépkocsiból, majd menekülni kezdett az autójával. Lakott területen belül 100-110 km/h-s sebességgel hajtott az őt követő, megkülönböztető fény- és hangjelzést használó rendőrök előtt, majd a 21. számú főútra vezető felüljárón a körfogalomba ellentétes irányban hajtott be. Vele szemben, szabályosan közlekedett Pásztó irányába egy sofőr, aki látva, hogy a vádlott nagy sebességgel közeledik felé, intenzíven fékezett és félrekormányozta az autóját, így tudta csak elkerülni az ütközést.
A vádlott ezután kihajtott a 21. számú főútra, ahol szabálytalanul megfordult és 180 km/h-ra gyorsítva Jobbágyi felé száguldott. Jobbágyiban az autója felmondta a szolgálatot, így megállt és futva menekült tovább. Az autó túlmelegedett motorja kigyulladt.
A KRESZ számos szabályát megszegő férfivel szemben közúti veszélyeztetés bűntette és eltiltás hatálya alatti járművezetés vétsége miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség.
Az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság szabjon ki felfüggesztett szabadságvesztést és tiltsa el a sofőrt a közúti járművezetéstől.
Az ügyben a Pásztói Járásbíróság dönt.