A munkavállóknak globálisan állásuk hosszú távú biztonsága a legfontosabb szempont egy állás kiválasztásánál, Magyarországon viszont a bérezés áll az első helyen - derül ki a Boston Consulting Group (BCG), a Stepstone Group, valamint a The Network és magyar partnere, a Profession.hu közös nemzetközi kutatásából, amit kedden juttattak el az MTI-nek.
Az elemzők megállapították, hogy nemzetközi viszonylatban a 40 év alattiak számára a hosszú távú biztonság a legfontosabb tényező egy állás kiválasztásánál. Második helyre a 30 év alattiak a karrier és a fejlődés lehetőségét, a 31-40 évesek a munka-magánélet egyensúlyát sorolták.
A közleményben idézték Kotsis Ádámot, a BCG partnerét, aki elmondta, hogy a 2021-ben és 2023-ban is elvégzett felméréseik alapján a munkavállalók fontossági sorrendjében mutatkozó markáns változás egybeesik a mesterséges intelligenciára épülő szoftverek széles körű elterjedésével: a munkahely hosszú távú biztonsága a hetedik helyről az elsőre lépett elő.
Arra is kitértek, hogy globálisan a 41 és 50 év közöttiek a munka-magánélet egyensúlyát tartották a legfontosabbnak a válaszaikban, ezt pedig a fizetés mértéke követte. Az 51-60 évesek és a legidősebbek is a kollégákkal való jó kapcsolatot tették első helyre.
A globális eredményekkel szemben Magyarországon a válaszadók szerint a munka hosszú távú biztosítottsága a harmadik, a munka-magánélet egyensúlya pedig a második legfontosabb tényező, míg az első helyen a bérezés áll.
A korosztályos bontásból kiderült, hogy Magyarországon a 31 és 60 év közötti munkavállalók számára egyhangúlag a fizetés a legfontosabb egy állás mérlegelésénél, a 21-30 éves korosztálynak pedig az állás biztonsága, stabilitása.
Kiemelték, hogy a munka és magánélet egyensúlya az a tényező, amiről a nemzetközi és a magyarországi válaszadók évről évre hasonlóan vélekednek, és amely 2018 óta minden mérésnél - mind hazai, mind globális viszonylatban - a három legfontosabb szempont között szerepelt egy munkahely esetében. Ezért erre a tényezőre különösen fontos odafigyelniük a munkáltatóknak.
Simon-Göröcs Lili, a Profession.hu HR-igazgatója a közleményben megjegyezte, a kiválasztási folyamat minősége is meghatározó egy új jelölt sikeres felvételekor.
Ugyanis a hazai válaszadók 68 és 43 százaléka jelezte, hogy állásinterjú során szerzett negatív benyomás, illetve a toborzási folyamat alatt szerzett rossz tapasztalat miatt biztosan elutasítanak egy állásajánlatot.
A Boston Consulting Group (BCG), a Stepstone Group, valamint a The Network és magyar partnere, a Profession.hu közös globális tanulmánya 188 ország több mint 150 ezer munkavállalójának válaszai alapján készült 2023. október és december között anonim, kérdőíves online kutatás formájában.