A napokban egy Csongrád-Csanád vármegyei buszmegállóban lett rosszul egy idős nő. Az eszméletlen beteg mellett többen elmentek, anélkül, hogy segítséget nyújtottak volna neki, mire egy autóban utazó kislány észrevette őt.
"Az 5 éves Léna azonnal szólt apukájának, hogy álljon félre és nézzék meg a nénit. Az édesapa azonnal teljesítette kislánya kérését és miután nem tudták felébreszteni a beteget, a férfi a mentők segítségét kérte. Mentésirányító bajtársunk azonnal több mentőegységet riasztott, akik perceken belül helyszínre értek és megkezdték a nő emelt szintű ellátását, akit végül Léna segítőkészségének köszönhetően stabil állapotban szállíthattak kórházba. A kislányt később vendégül látták a Szegedi Mentőállomáson, ahol sokat beszélgetett az életmentőkkel. Bár Léna még csak most készül iskolába, a mentőhívás és az elsősegélynyújtás területén igen tájékozott, amit be is mutatott a bajtársaknak és amiről sok felnőtt is példát vehetne. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!" - írta bejegyzésében az Országos Mentőszolgálat.