A Kaposvári Járási Ügyészség 166 rendbeli csalás miatt emelt vádat azzal a húszas éveiben járó, jelenleg is letartóztatásban lévő férfival szemben, aki három társa segítségével követett el internetes csalásokat.
A vádirat lényege szerint a fiatal férfi – aki ellen csalás miatt már korábban is indult büntetőeljárás – 2022 novemberében kitalálta, hogy az egyik közösségi oldal adok-veszek alkalmazásában motorkerékpár, autó, quad, jetski, bobcat és egyéb munkagépek eladására vonatkozó valótlan hirdetésekkel fog pénzt szerezni. A vádlott a csalássorozatba bevonta három ismerősét – köztük egy testvérpárt – is, akik vállalták, hogy a sértettektől érkező utalásokat a bankszámlájukon fogadják, majd a nekik ígért részesedés levonása után azt készpénzben felveszik és átadják a vádlottnak.A férfi ezzel a módszerrel 166 sértettet ejtett tévedésbe, akiktől néhány ezer forinttól egészen 850 000 forintig terjedő összegeket csalt ki, amivel közel 15 millió forint kárt okozott összesen. A kaposvári rendőrök azonban 2023 júliusában őrizetbe vették a férfit, akinek a letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte.
Az ügyészség a terjedelmes bűnügyben a Kaposvári Járásbíróságon emelt vádat, melyben a fiatal férfival, illetőleg a neki 59 csalásban segédkező társával, és egy másik – felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló – szintén bűnsegédként közreműködő férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás, míg a negyedik vádlott esetében felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.