Prostitúcióra kényszerítette a saját feleségét, annak lányát és az albérlőjét egy kecskeméti, miközben nézte és videóra vette az aktusokat

Vádat emeltek egy kecskeméti férfi ellen, aki kiszolgáltatott helyzetű feleségét, annak lányát és egyik albérlőjét prostitúcióra kényszerítette - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője az MTI-vel.

Négyessyné Bodó Marianna azt írta, a vádirat szerint a kecskeméti férfi unokahúgával élt házastársi kapcsolatban. Lakhatási problémák miatt 2018-ban hozzájuk költözött egy ismerős pár, akik később szakítottak, de csak a férfi költözött el, a nő bérlőként ott maradt.

A vádlott, hogy kiegészítse jövedelmüket, hirdetést adott fel a feleségéről és a bérlőjükről készített erotikus felvételekkel. A jelentkező férfiakkal ő tartotta a kapcsolatot, ő határozta meg az együttlétek árát, amelyeken nemcsak jelen volt, de fénykép- és videófelvételeket is készített.

A sértettek kezdetben önként vállalták ezt, de később már akaratuk ellenére is rájuk erőltette a férfi, hogy nyújtsanak a jelentkezőknek szexuális szolgáltatást.

Időközben az asszony házasságon kívüli kapcsolatából született nagykorú lánya is hozzájuk költözött az élettársával az ingatlan egyik melléképületébe. Miután azonban az élettárs börtönbe vonult, a vádlott férfi az utcára kerüléssel fenyegette meg a lányt, aki először nemet mondott, de később - választási lehetőség hiányában - 2020 nyarán vállalta, hogy ő is prostitúciós tevékenységet végez.

A fiatal nő néhány hónap múlva annak köszönhetően menekült meg a kilátástalan helyzetből, hogy az egyik visszatérő kuncsafttal külföldre utazott.

A férfinak amiatt is felelnie kell, mert a világhálóról olyan videófelvételeket töltött le, amelyeken 12 év alatti gyerekek szerepelnek felnőttkorúakkal szexuális cselekmény közben.

Az ügyészség a büntetett előéletű férfit minősített emberkereskedelemmel és kényszermunkával, továbbá kerítéssel és gyermekpornográfiával vádolja.

 A letartóztatásban lévő férfi ügyében a Kecskeméti Törvényszék dönt.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !