Bosszúból felgyújtotta korábbi albérletét egy férfi Somogyban, csak a szakszerű oltásnak köszönhető, hogy nem történt nagyobb baj

A Kaposvári Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó férfival szemben, aki a főbérlőjével elmérgesedett viszonya miatt felgyújtotta az általa korábban bérelt ingatlant.

A vádirat lényege szerint a büntetett előéletű, felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló férfi 2022 júliusáig albérlőként lakott a sértett tulajdonát képező Marcali környéki ingatlanban. A bérleti viszonnyal összefüggő viták miatt a felek kapcsolata megromlott, és a sértett felszólította a férfit, hogy költözzön ki a házból. A felszólításnak a vádlott ugyan eleget tett, de már a kiköltözéskor megfenyegette a sértett családját azzal, hogy rájuk fogja gyújtani a házat.

A vádlott 2022 júliusának végén beváltotta a fenyegetését. Délután bement a sértett tulajdonát képező ingatlanra, egy öngyújtóval meggyújtotta a lakóházzal egybeépített terménytárolóban lévő szénát, majd amikor látta, hogy a széna nyílt lánggal égni kezd, elhagyta az ingatlant. A tűz ezt követően átterjedt a melléképület födémjére, majd a tetőszerkezeten keresztül haladt a ház utcafronti része felé.

A tüzet végül a sértett szomszéd udvarban tartózkodó gyerekei vették észre, ezért a szülök még időben bejelentést tudtak tenni a segélyhívón. A vádlott által előidézett tüzet a Marcali Hivatásos Tűzoltóság és a Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltóság helyszínre érkező egységei oltották el, akik a mentés során egy PB gázpalackot is kimentettek a lángoló épületből. A férfi az általa okozott közveszéllyel több, mint fél millió forint kárt okozott a sértettnek, azonban fennállt a veszélye annak, hogy a szakszerű oltás hiányában jelentős értékű anyagi javak – köztük egy közel 2 millió forint értékű gépkocsi – semmisüljenek meg.

A vádlott néhány nappal az eset után - az általa okozott tűzre utalva - a sértettet és feleségét megfenyegette azzal is, hogy „égni fogtok, mint a fáklya!”, ezért közveszélyt okozó cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt is felelnie kell.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint a korábbi felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelésére tett indítványt.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !