A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 4 év börtönre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyektől azt a 42 éves többszörösen büntetett előéletű férfit, aki az egyik jászkiséri kereszteződésben egy másfél méter hosszú 5 centiméter vastag akácfa ággal fejen ütött egy másik férfit, aki ennek hatására hanyatt esett, és elvesztette az eszméletét. A kórházba szállítását követően derült ki, hogy koponyatörést és életveszélyes agysérülést szenvedett.
Az eset előzménye, hogy a vádlottat, aki este nyolc órára már ittas volt, a későbbi áldozata egy másik férfival kérdőre vonta, amiért – állításuk szerint – a nap folyamán közlekedési balesetet okozott, majd nem győződött meg arról, hogy megsérült-e valaki, és arra próbálták rábírni, hogy önként jelentkezzen a rendőrségen. A vádlottnak, akinek nem volt jogosítványa, ehhez nem fűlött a foga. Ehelyett berohant az egyik közeli családi ház udvarára, ahol magához vette a fahusángot, és azzal „válaszolt”.
Az ügyben a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség emelt vádat. A Szolnoki Törvényszék 4 tárgyalást tartott, és az utolsón ítéletet hozott. A döntést az ügyészség, valamint a vádlott és a vádlott védője is tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !