Megállításos sebesség-ellenőrzést folytattak a dombóvári rendőrök Csikóstőttősön. A traffipaxot kezelő kolléga jelezte társainak, hogy egy autó nem gyorsan ugyan, de bizonytalanul halad a Szabadság utcán, és a sofőr nem használja a biztonsági övét sem - közölte a rendőrség.
Az egyenruhások megállították a kocsit, melyet egy 53 éves helyi lakos vezetett. A férfin jól látszott, hogy nincs vezetésre képes állapotban. Megszondáztatták, a műszer nagyon magas értéket mutatott. A férfi maga mondta el a rendőröknek, hogy indulás előtt nem sokkal körülbelül fél liter vodkát ivott meg. A sofőrtől hiteles mérőeszközzel is mintákat vettek, mely igazolta az ittasságot. Az intézkedés végén már az iratokat töltötték ki, amikor sokat látott kollégáink maguk is megdöbbentek azon, amit észleltek. A férfi ittassága miatt előbb leült a kocsija mellé, a földre, majd eldőlt, és elaludt. Az egyenruhások nem tudták felkelteni, így azonnal mentőt hívtak hozzá, végül kórházba is szállították.
A csikóstőttősi férfival szemben ittas járművezetés miatt büntető-, míg a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt közigazgatási hatósági eljárást indítottak. A sofőr feltehetően több hónapig nem ülhet újra a volán mögé.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !