Az Egri Rendőrkapitányság Pétervásárai Rendőrőrse vett őrizetbe két recski lakost, akik ellen csalás bűntett miatt indult eljárás.
A 40 és 33 éves férfit azzal gyanúsítják a nyomozók, hogy megjelentek egy helyi lakosnál, ahol kazánszerelőnek adták ki magukat és miután úgy tettek, mint akik felmérték a házat, közölték, hogy több probléma is van a kéményekkel, illetve kályhákkal, de 3 millió forintért meg tudják javítani a „feltárt hibákat”.
Az idős sértett közölte, hogy sajnos nincs otthon annyi pénze, csak a bankban. A két talpraesett „szerelőnek” ez sem okozott problémát, autójukba ültették a ház tulajdonosát, majd meg sem álltak az első bankig, ahol a kezükbe került a kicsalt összeg, azonban érdemi munkát nem végeztek.
A rendőrök a bejelentést követő három órán belül azonosították a két gyanúsítottat, akiket otthonukban fogtak el, majd kihallgatásukat követően kezdeményezték a letartóztatásukat. A zsaruk a kutatás során az elvitt pénz egy részét is megtalálták.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !