Megromlott férjével a gyanúsított kapcsolata. Hónapokon át a sértett megöléséről beszélt és erre másokat is felszólított. A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terhelt letartóztatását, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés előkészületének bűntette miatt nyomoz.
A sértett és a gyanúsított házastársak, két gyermekük született. Idővel a felek kapcsolata megromlott, a gyanúsított pedig egy másik férfival létesített intim viszonyt, amit a partnere 2023 márciusi büntetés-végrehajtási intézetbe történő bevonulásáig fenntartott. December végén a férfi szabadult és a nővel folytatta a kapcsolatát. Együttléteik során a gyanúsított többször hangoztatta, hogy a férje halálát kívánja, korábban pedig mások előtt tett olyan kijelentést, hogy végezne a házastársával.
2022 áprilisában a terhelt többször arra kérte a szeretőjét, hogy végezzen a férjével. Hasonló kéréssel az asszony más ismerőséhez is fordult. Később, 2023 októberében pedig a gyermekeik jelenlétében fenyegette meg életveszélyesen a sértettet. 2024 elején az asszony a szeretője anyjának mondta azt, hogy nem bánná, ha a férje meghalna. Ezt az asszony elmondta a sértettnek és kérte, hogy vigyázzon magára és a gyerekeire.
2024. január 20-án egy mérgezésre utaló üzenetet küldött a férjének, illetve más módon is megfenyegette. Bár a sértett nem vette túl komolyan a gyanúsított fenyegetéseit és kijelentéseit, azonban a szeretője szabadulásának közeledte félelemmel töltötte el, ezért feljelentést tett.
Tekintettel arra, hogy több tanú felkutatása és kihallgatása még nem történt meg, fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást befolyásolja. Továbbá arra figyelemmel, hogy a sértett megölésére a gyanúsított több alkalommal utalt, erre másoknak tett felhívásokat nagy az esélye annak, hogy folytatja a bűncselekményt. Mindezek miatt az ügyészi indítvány szerint a nő letartóztatása indokolt.
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2024. február 25-ig. A bíróság a kényszerintézkedés végrehajtását az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben rendelte el.
A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !