Nagy-Britannia húszezer katonával vesz részt a NATO európai védelmi gyakorlatán

Nagy-Britannia húszezer katonával vesz részt a NATO Steadfast Defender 24 nevű hadgyakorlatán - jelentette be hétfőn a londoni védelmi minisztérium.

A hidegháború vége óta ez a legnagyobb olyan brit kontingens, amely európai védelmi műveleteket szimuláló NATO-gyakorlaton vesz részt.

A tárca ismertetése szerint az év első felében esedékes gyakorlaton 31 NATO-tagállam és Svédország fegyveres erői lesznek jelen.

A műveletekben a brit királyi haditengerészet nyolc hadihajója vesz részt több mint kétezer tengerésszel. A haditengerészeti egységek között lesz az egyik Queen Elizabeth osztályú brit repülőgép-hordozó a kötelékébe tartozó F-35B Lightning harci repülőgépekkel.

A szárazföldi hadsereg 16 ezer katonája vesz részt február és június között a Steadfast Defender 24 kelet-európai gyakorlatain, harckocsikkal, tüzérséggel és ejtőernyős alakulatokkal együtt - áll a brit védelmi minisztérium hétfői tájékoztatásában.

Grant Shapps védelmi miniszter, aki hétfőn a brit kormány rendezvényközpontjában, a Buckingham-palota szomszédságában emelkedő Lancaster House-ban ismerteti London védelmi programját a következő időszakra, a tárca előzetes ismertetése szerint kiemeli beszédében, hogy az eddigi világrend "alapjaiban rendült meg, a régi ellenségek újjáéledőben vannak, Ukrajna földjét máris harckocsik tapossák".

Shapps szerint mindez azt jelenti, hogy a világ új korszakba lépett, amelyben fel kell készülni az ellenségek elrettentésére.

A londoni védelmi tárca felidézi hétfői tájékoztatásában, hogy a brit kormány a napokban újabb 2,5 milliárd font (több mint 1100 milliárd forint) katonai támogatást jelentett be Ukrajna számára, és a brit királyi légierő részt vett a jemeni húszi lázadók állásai ellen végrehajtott múlt heti brit-amerikai légi csapásmérő műveletekben, válaszul a húszik által a vörös-tengeri hajóforgalom ellen elkövetett sorozatos támadásokra. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !