Magyarországon mérséklődött az egy főre jutó éves élelmiszerpazarlás mértéke

Tovább kell csökkenteni az élelmiszerpazarlást - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-nek küldött közleményében.

Beszámoltak arról: az élelmiszerpazarlás elleni küzdelem elmúlt években elért magyarországi eredményeit mutatta be Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Berlinben, az Élelmezési és Mezőgazdasági Világfórum élelmiszerpazarlásról szóló panelbeszélgetésén.

A tárca tájékoztatása szerint az afrikai, ázsiai és európai országok részvételével megszervezett eseményen az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország támogatja az ENSZ élelmiszerhulladékokra vonatkozó fenntartható fejlődési célját, miszerint 2030-ig felére kell csökkenteni a kiskereskedelemben és a fogyasztóknál keletkezett élelmiszerhulladékot.

Feldman Zsolt ismertette, hogy az elmúlt hét év alatt Magyarországon 27 százalékkal mérséklődött az egy főre jutó éves élelmiszerpazarlás mértéke. Ez az eredmény a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által 2016-ban útjára indított szemléletformálási és élelmiszerhulladék-megelőzési programjának, a Maradék nélkülnek is köszönhető. A magyar kezdeményezés 2023-ban számos nemzetközi elismerésben részesült, a többi között bekerült a három legjobb európai uniós környezetvédelmi program közé. Ezen felül az élelmiszerhulladék keletkezésének megelőzésére és csökkentésére további intézkedések irányulnak a kereskedelmi szektorban is - tette hozzá.

A közleményben az államtitkárt idézve azt írták, "az élelmiszerveszteség csökkentése nemcsak a háztartásokban és a kiskereskedelemben, hanem a termelési szektorban is kulcsfontosságú" . A Vidékfejlesztési Program keretében támogatott zöldség- és gyümölcshűtőházak fejlesztése, az úgynevezett posztharveszt technológiák, valamint a szántóföldi növénytermesztők számára a gabonatárolók, -tisztítók és -szárítók megvalósítása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a termelésbe fektetett pénz és energia ne vesszen el a rossz tárolási technológia miatt a betakarítás utáni időszakban. Ez nemcsak a termelőnek hasznos, hanem lényegében hozzájárul az élelmiszerlánc folyamatában keletkező veszteségek mérsékléséhez.

Közölték azt is: az Agrárminisztérium az Európai Unió soros elnöki tisztségének betöltésekor, 2024 második felében is prioritásként kezeli az élelmiszerpazarlás visszaszorítását. Kiemelt figyelmet szentelnek a tudásátadásra, a tapasztalatcserére, valamint a kutatási együttműködések továbbfejlesztésére - emelte ki az államtitkár az eseményen.

A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Világfórum idén az élelmezési rendszerek jövője és az éhezés jelenségének globális megszüntetéséhez szükséges lépések köré szerveződött.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !