Íme néhány jótanács, hogy mit lehet kezdeni a felgyülemlett aprópénzzel

Sokan gyűjtik malacperselyben az aprópénzt, és ha elég türelmesek vagyunk, idővel akár jelentős összeg is összegyűlhet. Íme néhány jótanács, hogy mit érdemes kezdeni az érmékkel. A tippeket a Fanny magazin szedte össze, ebből szemezgetett a Metropol.

1. Fizethetünk vele a boltban?

A legegyszerűbb megoldás, ha a postán vagy az üzletekben vásárolunk az apróval. A készpénzes fizetések során azonban az a szabály, hogy minden forintbankjegyet és érmét ésszerű keretek között névértéken kell elfogadni. Így a kereskedő el is utasíthatja, ha vásárlás során 50 darabnál többel szeretnénk fizetni.

2. Számoljuk meg őket

Az aprópénzt valamelyik bankban vagy a postán is átválthatjuk. Arra figyeljünk, hogy egy alkalommal maximum ötven darab érmét válthatunk át más címletű forintbankjegyre. Ugyanakkor lehetőség van arra is, hogy legfeljebb 100 darabig más forintérmére váltsuk az aprót. Célszerű címletek szerint átválogatni, hogy megkönnyítsük a számolást.

3. Kevesebbet ér a végén

Számoljunk azzal is, hogy az átváltásért díjat is felszámíthatnak, melynek összege bankonként és postánként eltérő lehet, azonban nem haladhatja meg a váltani kívánt érmék értékének 10 százalékát. Emellett az átváltást bizonyos feltételekhez, például bankszámla meglétéhez, illetve az adott hitelintézet, postahivatal által nyújtott szolgáltatás igénybevételéhez is köthetik.

4. Bankszámlán van a helye

Az aprópénzt befizethetjük a bankszámlánkra is. Bár a készpénzbefizetés a saját számlánkra általában ingyenes, az érmebefizetés esetén a hitelintézetek szabályozhatják, hogy maximum 50 vagy 100 darab érméig ingyenes, e fölött kezelési költséget kérhetnek.

5. Automatán keresztül

Egyes bankfiókoknál érmeváltó automata van kihelyezve, így az is beválthatja az aprópénzt, aki nem rendelkezik bankszámlával. Figyeljük az aktuális hirdetményt, mivel csak bizonyos összegig díjmentes. Ha nagyobb mennyiségű érménk van, érdemes több egymást követő napon váltanunk, így elkerülhetjük a kezelési költséget.

6. Jobb helye is lehet

Ha Karácsony közeledtével jótékonykodni szeretnénk, leadhatjuk érméinket mintegy 800 postafiókban és más gyűjtőpontokon is. A "Jobb helye is lehetne az apródnak" kampány egész évben zajlik, amelynek keretében az MNB a gyűjtésben részt vevő karitatív szervezetek számára átutalja az összegyűlt érmék ellenértékét, amivel a nehéz sorsú családokat támogatja. Az érmék leadásáról az MNB honlapján tájékozódhatunk.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !