Horrorgyilkosság Nagykőrösön - Egy övtáskáért ölte meg az apát és fiát a tettes

Tizennyolc és fél év fegyházbüntetésre ítélt a Budapest Környéki Törvényszék kedden egy férfit, aki a vád szerint megölt két embert - egy fiút és az apját - 2020 márciusában Nagykőrösön, egy tanyán.

A bíróság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az apa Nagykőrösön egyedül nevelte hat kiskorú saját és egy fogadott gyermekét.

2020 márciusában az apa mezőgazdasági munkára bérelt ki egy tanyát. Az itt álló, leromlott állapotú melléképületet fel akarta újítani, erről, illetve az anyagiakról megállapodott a tulajdonossal. Ezt követően 17 éves fiával rendszeresen eljárt a tanyára, ahol együtt kezdték meg a szükséges munkálatokat.

A vádlott 2020. március 31-én otthoni borozgatás után arra járva észrevette a melléképületen dolgozó sértetteket, akiktől cigarettát kért. Az apa és a fiú beinvitálták, és megkérték, hogy segítsen be nekik a favágásban, egy baltát is adtak neki a munkához.

A férfi észrevett egy övtáskát, és mivel azt hitte, az értékeket rejt, megütötte a fiút, aki ettől elvesztette az eszméletét. Ekkor a vádlott kivett az övtáskából egy mobiltelefont, majd az apát is megütötte a fejszével. Végül nem talált pénzt, csak egy üres pénztárcát. Mielőtt távozott a helyszínről, mindkét sértett testét - egyikük még életben volt - meggyújtotta.

A vádlott április 1-jén visszament a tanyára, égésgyorsítóval lelocsolta és újra meggyújtotta mindkét sértett holttestét.

A két áldozat holttestét még aznap megtalálták.

2020. április 7-én a nyomozók átkutatták a terhelt lakhelyét, ahol megtalálták az általa eltulajdonított mobiltelefont.

A törvényszék a vádlottat emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt 18 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte.

Az ügyész, valamint a vádlott és védője fellebbezett a döntés ellen, így az ítélet nem jogerős.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !