Féltékenységből felgyújtotta barátnője házát egy nagykanizsai férfi

A Zalaegerszegi Járásbíróság kedden elrendelte a letartóztatását annak a nagykanizsai férfinak, aki vasárnap hajnalban Gelsén féltékenységből felgyújtotta barátnője házát, amelyből ezt megelőzően öt kisgyerek még ki tudott menekülni.

Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a 26 éves férfi november óta élt párkapcsolatban azzal a nővel, akivel szombat este együtt mentek szórakozni gelsei ismerőseikhez. A társaságban a férfi leittasodott, majd indulatossá vált, féltékenységből veszekedett és dulakodott is párjával, majd távozott a helyszínről.

A gyanúsított ezt követően számos üzenetet küldött a barátnőjének, amelyekben a gyerekeinek és kiskorú testvéreinek megölésével fenyegetőzött. A nő emiatt telefonon hívta a gelsei házban tartózkodó gyerekeket, hogy meneküljenek ki a házból, és menjenek az ő tartózkodási helyére.

Az öt kiskorú az esti sötétségben az ablakon át távozott észrevétlenül a házból, miután felfigyeltek arra, hogy a férfi az épület közelében tartózkodik. Ő ezután bement a házba, de miután észlelte, hogy ott már nem tartózkodik senki, újabb fenyegető üzeneteket küldött a nőnek, hogy megöli őt és felgyújtja a házát.

Vasárnap hajnalban a férfi benzint locsolt szét az épületben, majd meggyújtotta azt, a tűz pedig átterjedt a családi ház több helyiségére és a berendezési tárgyakra. A gyanúsított az általa okozott tűzről videofelvételt küldött a barátnőjének, aki értesítette a tűzoltókat.

Az oltási munkálatok során két darab gázpalackot távolítottak el a tűzoltók. A családi házban tartott vagyontárgyak megsemmisültek a tűzben, de fennállt a veszélye annak is, hogy az átterjed a szomszédos családi házra, illetve egyéb épületekre is.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n arról adott hírt, hogy a közveszélyokozással gyanúsított férfit az adatgyűjtést követően a rendőrök félórán belül egy helyközi autóbuszjáraton fogták el.

A Zalaegerszegi Törvényszék MTI-hez eljuttatott közleménye szerint ügyészségi indítványra a Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozati bírája kedden jogerősen elrendelte 30 napra a 26 éves férfi letartóztatását a bűnismétlés veszélye miatt. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !