A lett elnök szerint a Nyugatnak a végső győzelemig támogatnia kell Ukrajnát

Itt az ideje, hogy a partnerországok megváltoztassák Ukrajna támogatásával kapcsolatban az "ameddig szükséges" sablonnyilatkozataikat, és inkább a teljes győzelemig való támogatásról beszéljenek az Oroszország indította háború kapcsán - jelentette ki Edgars Rinkevics lett államfő  Rigában azon a sajtótájékoztatón, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott.

"Véleményem szerint eljött az idő a hangsúly megváltoztatására. Gyakran mondtuk, hogy addig támogatjuk Ukrajnát, ameddig szükséges. De a fő politikai jelzésnek most már annak kell lennie, hogy támogatjuk Ukrajnát az orosz imperializmus feletti teljes győzelméig" - hangoztatta Rinkevics. Biztosított afelől, hogy Lettország továbbra is segítséget nyújt Ukrajnának állami és társadalmi szinten. Kiemelte, hogy a már nyújtott támogatás értéke meghaladta Lettország GDP-jének egy százalékát.

A lett államfő elmondta, hogy tájékoztatta Zelenszkijt a következő lett katonai segítségnyújtási csomagról, amely tarackokat, tüzérségi lövedékeket és páncéltörő fegyvereket tartalmaz majd. Közölte azt is, hogy Ukrajna és Lettország együttműködési megállapodást ír alá drónok gyártásáról, továbbá egy megállapodást az ukrajnai újjáépítéshez nyújtott segítségről.

Zelenszkij Lettország előtt a két másik balti államban, Litvániában és Észtországban járt. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !