Több száz embert vert át a mobilházakat hirdető trió

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást annak a párosnak és segítőjüknek az ügyében, akik az elmúlt években több áldozattól csaltak ki pénzt az interneten.

A feltételezett elkövetők az országban több száz gyanútlan érdeklődőt tévesztettek meg online vásárlás során. A páros és társuk többnyire mobilházakat hirdettek, majd azok kiszállítása előtt az áldozatoktól előleget kértek vásárlási szándékuk biztosítékaként, akik jóhiszeműen el is utalták a pénzt. Volt, aki 100 ezer forintot, de volt olyan is, aki csaknem 1 millió forintot fizetett ki a csalóknak, a kívánt termék azonban sosem jutott el a megrendelőhöz, majd a megadott telefonszámon már elérhetetlenek voltak a szélhámosok is.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztálya, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya és a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság egyenruhásai és nyomozói közösen fogták el a triót még Budapesten.

A feltételezett elkövetőket előállították a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra, ahol –őrizetbe vételük mellett – üzletszerű csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás. A nyomozók az eljárást most befejezték, az iratokat megküldték az ügyészségnek.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !