Súlyosan megsérült egy idős nő, mert állóra fékezte a buszt a sofőr

A Kecskeméti Járási Ügyészség súlyos egészségromlást eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt egy buszsofőrrel szemben. A férfi nem a megfelelő sebességgel közelítette meg az útkereszteződést, amelyben elsőbbségadási kötelezettség terhelte, ezért hirtelen és intenzíven fékezve tudott csak megállni. Az autóbuszon állva utazó sértett emiatt megsérült.

A vád szerint a távolsági busz sofőrje egy Baja környéki községben az 51. számú főút irányába közlekedett a menetrend szerinti járattal. Haladása során nem megfelelő sebességgel közelítette meg a részben be nem látható útkereszteződést, amelyben elsőbbségadási kötelezettség terhelte. Emiatt hirtelen és intenzíven fékezve tudott csak megállni. Az autóbuszon utazó, ám egy ablak becsukása miatt az ülésről felálló idős nő a fékezés következtében elesett, és súlyos egészségromlás eredményező sérüléseket szenvedett. 

A baleset azért következett be, mert a vádlott a busszal nem a forgalmi viszonyoknak megfelelően közlekedett.

Az ügyészség a férfit súlyos egészségromlást eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és ezért vele szemben büntetővégzésre irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – pénzbüntetés kiszabását indítványozta. Ügyében a Bajai Járásbíróság hoz döntést.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !