Otthagyta a férjét és öt gyermeküket, most pedig még a házat is vinné a fejük fölül a budapesti nő

A Blikk írt annak a budapesti családnak az esetéről, ahol egy válás után a volt feleség el akarja perelni a család feje fölül a lakást. Imre egyedül maradt öt gyermekével, akiket minden tudása szerint próbál jól nevelni. A lap cikke szerint a volt feleség nemcsak, hogy otthagyta a családot, de még arra házra is fáj a foga, amiben Imre és az öt közös gyerekük lakik.

"Az elsőfokú bíróság a nőnek adott igazat, mondván, papíron az ingatlan 40 százaléka őt illeti. Imre hiába próbálta bizonyítani a bíróságon, hogy a lakást a saját vagyonából vette, illetve próbálta pontról pontra cáfolni a nő állításait, az érveit lesöpörték. A legnagyobb kérdés azonban az, hogy egy édesanya – aki meglehetős jómódban él az új kapcsolatában – hogyan juthat el odáig, hogy – a jussát követelve – akár a gyerekei feje fölül is elvegye az otthonukat" – írta a Blikk.

Imre a lapnak azt is elmondta, hogy az elsőfokú döntés előtt felajánlotta a volt feleségének, hogy neki adja a lakás egyik, külön bejáratú részét, ám az asszony ezt nem fogadta el, hiszen nincs szüksége rá.

Megemlítette azt is a bíróság előtt, hogy a nő önként hagyta el a lakást, amelynek kizárólagos használói ő és a gyerekek, ám a bíró elutasította ezt az indoklást.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !