Ötpontos javaslata van az MSZP-nek a közoktatás színvonalának emelésére

Öt pont az MSZP ajánlata a közoktatás színvonalának emeléséért - közölte az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, korábbi oktatási és kultuszminiszter online sajtótájékoztatón.

Hiller István azt mondta, az MSZP összetartó Magyarországot kínál, ezt szolgálja programja, és ezt szolgálja annak közoktatási fejezete is. A politikus véleménye szerint folyamatosan csökken a színvonal, a pedagógusok bérét a kormány nem tudta rendezni, kiábrándultság jellemző a közoktatásban.

Tenni kell, mert nem maradhat így - jelentette ki Hiller István.

Az MSZP öt pontja közül elsőként azt említette, amely szerint a tankötelezettség korhatárát vissza kell állítani 18 évre. A tankötelezettség leszállításának mérlege egyértelműen negatív, a lemorzsolódók nem tudtak elhelyezkedni a munkaerőpiacon - vélte Hiller István.

A második a nemzeti alaptantervvel kapcsolatos ajánlat, amelyről az MSZP-s képviselő azt mondta, korszerű és hasznos alaptantervre van szükség, amely nem a lexikális tudást állatja a középpontba, hanem az alapkészségeket fejleszti.

A harmadik pont kapcsán Hiller István kijelentette, a kormány pedagógusoknak szóló életpályamodellje "megbukott, a tanárok érdemleges béremelését nem oldották meg". A képviselő "szilárd meggyőződése szerint" a pedagógusok jelentős bérrendezését a magyar állam központi költségvetése kell, hogy állja, a bérek értékállóságának megőrzéséről pedig meg kell egyezni a civil szakmai és a szakszervezetekkel.

A negyedik pont, hogy össze kell kapcsolni a világban zajló tudományos informatikai forradalmat és a magyar közoktatást - folytatta Hiller István. Jelezte, az MSZP "civil hozzáértőkből álló teamet" kér fel, amely javaslatot tesz, hogyan lehet a mesterséges intelligenciát beépíteni a közoktatásba.

Az ötödik pont, hogy az önkormányzatok ismét lehessenek iskolafenntartók - közölte az ellenzéki képviselő. Úgy vélte, "az államosítás hozzájárult a színvonaleséshez". Ezért a jövő évi önkormányzati választásokon az MSZP az ajánlja a jelölteknek, kérdezzék meg a helyieket, akarják-e, hogy városaiknak ismét lehessenek iskoláik - ismertette Hiller István. Javasolta, ahol a testületi többség úgy dönt, hogy visszakérik iskoláikat, a kormánynak kötelessége legyen tárgyalni erről az önkormányzattal. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !