"Azért, hogy a szűréseken többen vegyenek részt, napirendre kell tűzni a szankcionálás lehetőségének kérdését is, bár a szakma ebben még nem alakított ki egyértelmű álláspontot nemzetközi szinten sem" – jelentette ki Müller Cecília országos tiszti főorvos a Magyar Nemzetnek adott interjúban, melyet a Népszava szemlézett.
Azt is elmondta, hogy a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a szervezett szűrések esetében a célcsoportok és a vizsgálati módszerek felülvizsgálatát, és új, de már pilot-jelleggel kipróbált népegészségügyi célú szűrések bevezetését javasolja. Hazánkban jelenleg az emlőszűrés, a vastagbélrákszűrés, illetve a méhnyakrákszűrés az a három nagy szervezett népegészségügyi szűrőprogram, amelyek esetében a céljuk a részvételi hajlandóság növelése.
"Gyakori megbetegedésekről beszélünk, melyek későn felfedezve nagy számban elhalálozással végződnek, viszont ezeknél egy adott időintervallumon belül még időben be tudunk avatkozni, hogy elkerüljük a betegség súlyos kimenetelét"– tette hozzá Müller Cecília.
Az országos tiszti főorvos az interjúban azt is elmondta, hogy
- a méhnyakrák esetében a jövőben szeretnének áttérni a HPV-alapú szűrésre, hiszen gyakorlatilag nincs méhnyakrák HPV-fertőzés nélkül. Az elmúlt időszak adatainak elemzése alapján a szervezett szűrésre történő behíváson is módosítanának, ez három helyett ötévente történne.
- az emlőszűrés esetében a jelenlegi 45–65 helyett 40–70 évre változtatnák a korhatárt, hiszen egyrészt egyre fiatalabb korosztályt érint az emlődaganat, másrészt szerencsére folyamatosan nő a várható élettartam, ami indokolttá teszi a szűrési korcsoport felső határának kitolását.
- ugyancsak az emlőszűrés területén vezetnék be elsőként a leletezésben a mesterséges intelligencia alkalmazását, amely később a tervek szerint valamennyi szűrés esetén nagyobb szerephez jutna.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !