Kukások közé hajtott egy férfi Szabolcsban, szándékosan akarta elgázolni őket

Több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt ítélte öt év börtönbüntetésre, öt év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre, valamint hét év közúti járművezetéstől eltiltás büntetésre a Nyíregyházi Törvényszék a távollétében azt a vádlottat, aki rakodómunkásokat próbált meg elgázolni.

Az ítélet tényállása szerint a szabolcsi kisvárosban egy reggel az Észak-alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. alkalmazásában álló sértettek a hulladékszállító teherautóval munkájukat végezték. A szemétszállítóval szemközti sávban haladt a vádlott, aki annak érdekében, hogy a sértett az úttesten áthúzhassa a kukát, lefékezte autóját. A gesztust értékelve a sértett odaintett neki, ám a vádlott a jelzést félreértette, bántó szándékot vélt felfedezni benne, így az autójával leparkolt, majd a sértettet földre vitte, több alkalommal megütötte, ezt követően a helyszínről elhajtott. Miközben a sértett és társai telefonon rendőri segítséget kértek, a vádlott gépkocsival visszatért, és 30-35 km/h sebességgel haladva, az út mentén, a kukásautó mögött várakozó négy személyre rántotta a kormányt, akik közül hármat álló helyzetben elütött, míg egynek sikerült a kocsi elől elugrania. A három sértett ugyan nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban a súlyosabb, akár halálos eredmény bekövetkezése csak a vastag, télies ruházatuk miatt és a szerencsének köszönhetően maradt el.

Az ügyész tudomásul vette a döntést, a védő fenntartotta a jogorvoslati nyilatkozattételre nyitva álló három munkanapos határidőt, míg a vádlott az ítélet kézbesítését követően élhet a jogorvoslati jogával.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !