Feketéző autószerelő-műhelyre csapott le a NAV Szekszárdon

Illegális szoftverekre és hamis autódiagnosztikai eszközre bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy autóbontást is engedély nélkül végző szekszárdi autószerelő-műhelyben.

A NAV hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a pénzügyőrök ellenőrizték a szervizt, amikor ráakadtak a műhelyben a különböző típusokhoz illő bontott alkatrészekre, az autók szétszereléséhez szükséges eszközökre, míg egy laptopon illegális szoftverek, hamis autódiagnosztikai eszköz volt.

Az ellenőrzés idején éppen autójavítást végző alkalmazott úgy nyilatkozott, hogy a bontásra ítélt autók külföldről érkeztek, a különböző hibakódolvasó szoftvereket pedig a saját járműveik javításánál használták, bontási tevékenységhez ugyanakkor engedélyt nem tudott bemutatni.

Később szakértők megállapították, hogy a hamis szoftverekkel több mint tízmillió forint vagyoni hátrányt okoztak a jogtulajdonosoknak, ezért a pénzügyőrök az illegális termékeket lefoglalták és szerzői joghoz kapcsolódó jogok, valamint iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmények miatt indítottak eljárást.

A NAV rendszeresen ellenőrzi, hogy az autószervizek, szerelőműhelyek jogtiszta szoftverekkel dolgoznak-e. A hamisított autódiagnosztikai eszközök használata - ellenőrizetlen pontosságuk, esetleges értéktorzításuk miatt - a járműveknél téves beállításokhoz vezethet, így alkalmazásuk közvetve a közlekedésbiztonságra is fokozott kockázatot jelenthet - hívta fel a figyelmet közleményében a NAV.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !