Ukrán katonai jelentések szerint jelentősen megnövekedett az orosz csapatok rohamainak száma az ukrajnai frontvonalakon - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden a Telegramon.
Az államfő kifejtette, hogy különösen súlyos a helyzet a Donyeck megyei Avgyijivkánál, és a harkivi régióban lévő Kupjanszknál. Hangsúlyozta egyúttal, hogy az ukrán katonák tartják állásaikat, és folyamatosan támadó hadműveleteket kezdeményeznek. Zelenszkij szavai szerint Oroszország ezen felül bosszút próbál állni az ukrán erők által visszavett déli Herszon városon, amelyet folyamatosan ágyúz, anélkül, hogy ebből katonai haszna származna.
Az elnök ismételten leszögezte, hogy az Ukrajna által létesített fekete-tengeri gabonafolyosó - az orosz támadások ellenére - továbbra is működik. Megjegyezte, hogy mostanra a folyosón áthaladt szállítmányok összsúlya elérte a négymillió tonnát, és "a pozitív dinamika változatlan".
Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője egy egyesült államokbeli rendezvényen - amelyről az Ukrajinszka Pravda hírportál a Bloomberg amerikai hírügynökség alapján számolt be -, azt mondta, hogy az ukrán ellentámadás folytatódik, és az ukrán fegyveres erők "megvetették a lábukat" Herszon megyében a Dnyeper (Dnyipro) folyó orosz megszállás alatti bal partján.
Az ukrán főügyészség hivatalos honlapján arról számolt be, hogy azonosították azt az orosz oldalon harcoló két katonát, akik részt vettek Volodimir Vakulenko ukrán gyermekíró lelövésében és további három ember meggyilkolásában a harkivi régió megszállása során. Mindkét gyanúsított luhanszki származású. Az írót 2022 márciusában ejtették fogságba 14 éves fiával együtt, és agyonlőtték. Halálára csak tavaly novemberben derült fény. (MTI)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !