Tömegbunyó tört ki a focimeccsen Dunaújvárosban, szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság nyomozást folytat csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2023. szeptember 18-án 18.00 óra és 18.30 óra között Dunaújvárosban, a Papírgyári úton található műfüves futballpályán a Szöglet FC és a Testvérek FC közötti labdarúgó mérkőzésen a két csapat tagjai egymást bántalmazták, a játékvezető a mérkőzést megszakította. A mérkőzést a Szöglet FC egyik szurkolója internetes közösségi oldalon közvetítette, archiválásra nem került sor, azonban azt többen láthatták.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérik, hogy aki tanúja volt a mérkőzésnek, azt a helyszínen vagy az internetes közösségi oldalon figyelemmel kísérte, vagy azzal kapcsolatban információval rendelkezik, és a hatóságnak érdemben eddig nem nyilatkozott, jelentkezzen a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-25/510-523-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !