Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Welt című német lapnak adott interjújában egyértelművé tette, hogy Ukrajna már nem reménykedik, hogy Németországtól megkapja a nagy hatótávolságú Taurus rakétákat. De Kijev legalább légvédelmi eszközöket szeretne kapni Berlintől.
„A történelem legrosszabb telére készülünk. Szemet hunyunk, ha nem kapjuk meg a Taurusokat, viszont kapunk helyette légvédelmi rendszereket. Igyekszünk a lehető legjobban megvédeni erőműveinket” – mondta Kuleba.
Szerinte Kijev most még folytatja a tárgyalásokat a német rakéták átadásáról és emlékeztetett rá, hogy jelentős változások történtek Németország hozzáállásában az ukrajnai fegyverszállítás kérdéséhez. (KISZÓ)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !